Vélemények
Gábor párját ismertem meg előbb, a tüneményes Kosztel Zsuzsit. Kapcsolatunk a hagyományos gyógymasszázzsal indult. Aztán hamar kiderült, hogy van egy Gábor is, aki a thai masszázs elkötelezett híve. Párommal kalandvágyó szépkorúak lévén, mindketten vállalkoztunk erre a számunkra eddig ismeretlen test karbantartási formára. Azóta keddenként rendre megjelenik házunknál Zsuzsi és Gábor, matracukkal, párnáikkal, és azzal a derűs kisugárzással amely mindkettőjük sajátja. Okkal állíthatom, hogy a mindig újabb és újabb elemekkel izgalmassá és változatossá tett masszázs, amelynek hatására meglehetősen merev tagjaim látványos változáson mentek át, csak az egyik része a kellemes másfél órának. Gábor és Zsuzsi életszemléletükkel, gondolkodásukkal is hatnak. Okosak, olvasottak, empatikusak, és folyamatosan szívják magukba a keleti filozófia, mozgáskultúra, életszeretet itthon, vagy Thaiföldön megtanulható ismereteit. Gábor nem kevés szelíd erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy a jóga megismerésére is rábírjon minket. Önszorgalomból összeállított számunkra egy jóga légzési gyakorlatsort. Remélhetőleg egyszer majd elég szorgalmasak leszünk annak rendszeres napirendbe foglalásában. Tóth Emese
Nagyon lerobbant állapotban voltam… és Péter barátom hívására “elvergődtem” a masszázs-napra. Ott találkoztam Gábor, veled… és kaptam tőled egy masszázst. A nyitott ablak alatt… a lábamat sütötte a nap, a szellő simogatott… és számomra fantasztikus energiákat megmozgató élmények értek. Egész feléledtem. Néha forróság öntött el… és egy, a fejem teteje és a talpam között, felettem “lebegő” félkör alakú áramlást érzékeltem. Nagyon meglepő és vitalizáló volt. Aztán még kaptam tőled masszázst nálad és (amikor nem volt erőm menni) nálam is. Mindig más volt az élmény… és mindig sokat adott nekem. Aztán egyszer Zsuzsival ketten csináltatok nekem egy kezelést… az nagyon más volt… apró érintések… finom “kiegyenlítések”… És ez is energia-áramlásról szólt nekem. Most már megint “erőmnél” vagyok… és hiszem, hogy ebben jelentős szereped volt neked… és Zsuzsinak is.
Köszönöm. Tamás
Közel 5 éve az Egyesült Államokban oktatok jógát, itt gyakran hallottam a kranioszakrális terápiáról konferenciákon, kiváncsivá tett, de a testközeli élmény mégiscsak Magyarországon, Parászka Gábor kezei között talált rám. Naponta végzett jóga ászanak nagy mértékben fejlesztik a testi tudatosságot és az ember hajlamos lesz elhinni, hogy tudja hol van, mekkora és milyen irányba képes csak mozogni a csípő izülete például. A rutin bekorlátozza egyben az elmét. Nos Gábor finom érintésekkel, vagy szinte érintés nélkul, egy magasabb frekvenciájú energiával megmutatta, hogy a csipőm sokkal többre képes, mint azt hittem róla…Talpam kezelésekor legalább 30 fokot nyílt minden fájdalom vagy kellemetlenség nélkül a csípőlapát. Nem is kell, hogy higgyen benne az ember, működik. Ha pedig a gyakorlathoz végighallgatjuk az elméletet és minden a helyére kerül, meg hiszünk is benne, akkor nincsenek határok. Irány a gyógyulás. Köszönjük Gábor, hogy elvonulasaink alkalmával fáradhatatlanul segítesz nekünk, jógásoknak a fájdalom, feszesség, izomláz, szűk izületek és egyeb panaszok enyhítésében. Tengerdy Ágnes, E-RYT 500 jóga oktató — Theta gyógyító

